Két évtizede a IT szektorban dolgozunk

A PRINTNET Kft alapítása (2000.07.03) óta lehetőségünk volt sok érdekes projektben dolgozni, nem szeretnénk mindegyiket felsorolni, mert akkor olvashatatlanul hosszú lenne ez a hír, néhány érdekesebbet emelünk csak ki. Az első projektünk a Közoktatási Statisztikai Adatgyűjtés informatikai fejlesztése volt, amit azóta is folyamatosan (vagyis immár 20 éve) támogatunk. Részt vettünk több nagy államigazgatási projektben (APEH, NAV), valamint a pénzügyi szektorban is dolgoztunk. Kifejlesztettük a saját termékünket, a dokNET tanúsított dokumentumkezelő rendszert. Néhány izgalmas gyógyszerfejlesztési K+F projektünk volt (és van is), amelyeknek eredményeként vannak szabadalmaink is, valamint egy szuperszámítógépünk (HPC). A két évtized alatt három költözést és számos pályázati ellenőrzést éltünk át. Fejlesztőink munkája révén egy nulláról induló mikrovállalkozásból sikerült egy stabil kisvállalkozást létrehoznunk. A stabilan 25 fő körüli alkalmazotti létszámunk magasan képzett emberekből áll, akik többsége már régóta tagja a csapatunknak.
Reméljük, hogy a „közelgő”  25 éves jubileumunk évében is hasonlóan kedvező hírekkel tudunk jelentkezni, addig is köszönjük a lehetőségeket és kívánunk minden Partnerünknek sikereket és jó egészséget!

2020-07-02